Turizmus újratöltve

Nehezen állom meg, hogy újra és újra ne térjek vissza a turizmus témájához, pedig már megfogadtam, hogy hanyagolni fogom. Nem tudom azonban mellőzni, elsősorban azért, mert rendszeresen föltámad ez a téma a helyi közéletben.
Hangsúlyozom, hogy nem tartom a témában szakembernek magam, az én véleményem is csak egy a sok közül, ugyanakkor készítettem már (ebben a térségben is) stratégiai és operatív terveket, vezettem és szerveztem majdnem egy évtizedig turisztikai szolgáltatást (erdei iskola program, ismeretterjesztő túrák vezetése). Természetvédelem és turizmus kapcsolata a Medves vidékén címmel készítettünk néhányan egy tanulmányt, amelyben megfogalmaztuk a fenntartható turisztikai tájhasználat óhaját és néhány ötletet is adtunk ezzel kapcsolatban.
Ezt az anyagot egyébként bárkinek szívesen elküldöm e-mailben.

Hozzáállásom elsősorban nem a turizmust kívánó és szorgalmazó álláspontja, bár elfogadom, hogy a turizmusra szükség van. Inkább a táji, természeti értékekért aggódok, a biológiai sokféleségért, a jövőnket meghatározó természeti erőforrások védelméért. Tudom, ezek ma már elcsépeltnek tűnő szavak, de ez van.

Írtam néhány cikket, véleményt ezzel kapcsolatban, a Tarjáni Városlakóban (26. old.) olvasható az egyik.

Nagyon hiányolom, hogy bár hivatkozunk a tájra, természetre, semmilyen stratégiában és főleg a tettek mezején nem észlelhető, hogy a tájhasználattal törődnénk. Ez messzire vezet, egy szeletét megpróbáltam ebben a bejegyzésben megmutatni. Arról van szó, hogy felelős és fenntartható gazdálkodás nélkül a táj elveszíti a mai képét. E térségnek vidékfejlesztési forrásokra lenne szüksége.
Természetesen ezzel is lehet vitatkozni. Ha nem kaszálják, legeltetik a Medves-fennsíkot, akkor mi van? Visszahódítja a természet. Ennyi.
Ugyanakkor, ha nem kaszálják a Medves-fennsíkot, akkor a tájkép is átalakul. Ezt a nagy pusztaságot benövik a bokrok, néhány évtized múltán még szép erdő is lehet itt.
Mit is akarunk valójában? Szerintem a néhány évszázados gazdálkodás már megteremtett itt egy olyan tájképet, amit meg kellene őriznünk. Erről szól a már hivatkozott bejegyzés. Ez a tájkép, a változatos táj és a hozzá kötődő élővilág egy fontos természeti erőforrás a turizmusban is.

Azt sem titkolom, hogy az úgynevezett szelíd turizmus híve vagyok és a tömegturizmussal nem szimpatizálok. Nem csupán azért, mert a mostanában hallott ökováros (ami szerintem egyébként figyelemreméltó gondolat) koncepciójába alapvetően nem illeszkedik be például a pazarló wellness turizmus (már ha életképes lehet itt egyáltalán ilyen), hanem azért sem, mert egy ilyen kockázatos befektetésre fordított energia más területen esetleg eredményesebb lenne a városban.

Na, ez a bejegyzés megint hosszúra sikerül, nem is akarok általánosságban tovább szót ejteni a témáról. Jöjjön néhány konkrét javaslat egy városlakótól:


Városmarketing, marketing
Sok-sok éve kísérhetjük figyelemmel, hogy ezen a területen többek között arra is keresik a megoldást a döntéshozók és az általuk megbízott cégek, hogy a turizmus területén miként lehetne Salgótarjánt pozitív környezetben megemlíteni, miként válhatna Salgótarján is turisztikai márkanévvé.
Nos, szerintem elég nehezen. Az én javaslatom az lenne, hogy kifelé, a lehetséges turisztikai célcsoportok felé ne Salgótarján nevét használjuk a turisztikai marketingben. Salgótarjánról sok negatív jelző jut az emberek eszébe, hosszú, mély hangrendű szó stb. stb. Ha már turisztikai márkát és egyben városmarketinget szeretnénk, akkor a táj nevét használnám, elsősorban a Medvest, de megfontolandó a Karancs-Medves is.
Sok pozitív értéket tudunk hozzákötni, még kevésbé ismert, jól felépíthető márkanév lehet, ráadásul ez a táj jelenti a turisztikai vonzerőt, sőt a salgótarjániak kötődéséhez is hozzájárul. A Medves névvel azt is jelezzük, hogy térségben gondolkozunk. Meggyőződésem, hogy ily módon előbb-utóbb magát Salgótarjánt is kedvező színben tudjuk feltüntetni.
Szerintem ehhez jól illeszkedne az ökováros koncepció is. (Januárban erre majd még visszatérek, mert néhány szakértővel felvettem a kapcsolatot és utánanéztem néhány nemzetközi, hazai dokumentumnak is.)

Ez a gondolat, jövőkép bizony már lehetne Salgótarján esetében egy jó városmarketing része.Egy példa: a felvetettem korábban azt, hogy érdemes lenne a zöldtetők kialakítását szorgalmazni Salgótarjánban. Azóta már néhány hírmorzsa leesett közénk, hogy a kormányzati elképzelésekben is szerepet kap talán az ökológiai szemlélet (környezetbarát energia stb. stb.). Véleményem szerint Salgótarján lehetne az egyik képviselője annak a gondolatnak, hogy az épület felújítások, szigetelés felújítások kapcsán legyen támogatott tevékenység az extenzív zöldtetők kialakítása, a meglévő lapostetők ily módon történő átalakítása is. Ha már itt tartunk, ez is városmarketing,


Salgó vár, a város szimbóluma
Ebben a bejegyzésben azt próbáltam kideríteni, hogy vajon mi is lehet napjaink Salgótarjánjának a szimbóluma. A szavazók előtérbe helyezték a természeti környezetet, első helyre Salgó vára került.
Az elmúlt pár évben történt némi előrelépés e téren, hiszen már nem a somoskői vár, hanem a Salgó szerepel a városi kiadványokban. Amennyiben tényleg ez a vár a város egyik szimbóluma, akkor szerintem nagyobb figyelmet kellene fordítani rá. Gond az, hogy tudtommal nem városi tulajdon, de lehetőségek ebben az esetben is nyílnak előttünk.
Évekkel ezelőtt, mikor a Karancs-Medves Alapítvány felvetette a vár felújításának ötletét, többen kinyilvánították, hogy támogatással is csatlakoznának az ügyhöz. Az alapítvány elkészítette a vár helyreállításának engedélyezési terveit, pontosabban a helyreállítás első ütemének a terveit. Ekkor kiderült, hogy sem a megyeháza, sem a városháza nem ad egy petákot sem. Még szerencse, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (remélem, jól tudom, hogy akkor így hívták őket) felkarolta az ügyet. Előállt az a furcsa, és lehet, hogy egyedülálló helyzet, hogy az alapítványunk 300 ezer forinttal támogatta a Magyar Államkincstárat, no meg a vár helyreállításának terveivel. Természetesen a Kincstár ennél nagyobb összeget belerakott.
Tény azonban, hogy a helyi szereplők nem erőltették meg magukat.
Arra akarok kilyukadni, hogy ha már a vár egyfajta szimbóluma a városnak, akkor a helyiek összefogását kellene kezdeményezni annak érdekében, hogy felújítása tovább folytatódhasson.
Szerintem egy igazi várnak kellene állnia a hegy csúcsán. Ez persze szakmaiatlan megfogalmazás. Nem vagyok régész, de mégis eljátszanék a gondolattal, hogy úgy újítsuk fel a várat, ahogy az, mondjuk a XV. században kinézhetett.
Elfogadom azonban, ha ez nem kivitelezhető, akkor pedig hozzuk ki belőle, amit lehet, fogjunk össze, vegyünk téglajegyet, kérjük meg a cégeket, biztos vagyok abban, hogy nem elérhetetlenül nagy összegről van szó. Az összefogás lehetővé teszi, hogy még inkább magunkénak érezzük a történelmi romokat.


Mély-gödör
Sokszor abba a hibába esünk, hogy azt gondoljuk, hogy a vendégeknek mindent meg kell mutatnunk. Nos, nem! Nem kell elvinnünk a legeldugottabb völgybe, a legsérülékenyebb területekre, minden védett növényhez. Ez felelőtlen és fölösleges magatartás. A turizmus irányítható és a turistákat irányítani is kell!
Bizonyos értelemben mi természetvédők indítottuk el a lavinát. Megmutattuk, hogy van pl. egy szép völgyünk. Nosza, akkor mindenki menjen ebbe a völgybe! Az más kérdés, hogy messze van, fárasztó, a sok ember taposása akár helyrehozhatatlan károkat is okozhat egyes területeken. A vadállatoknak is kell olyan hely, ahol zavartalanul élhetnek. Ilyen patakot, sőt, akár bővebb vizűt, vadregényesebbet láthatnak a Pilisben, Börzsönyben, Mátrában is.
Nekünk szép, maradjon is meg nekünk és utódainknak a táj néhány gyöngyszeme.
Viszont vannak alternatívák. Elismerem, hogy valamilyen formában ki kell szolgálni a turisták igényét, illetve a szállásadóknak is vannak ezzel kapcsolatban elvárásaik.

Itt van például a Rónafalu és a Zagyvaróna között húzódó Mély-gödör. Ha természetvédőként javasolnom kellene turisztikai attrakciót, akkor azt javasolnám, hogy ezen árok két ágát tárjuk fel. Ez egy izgalmas, kalandos, kicsit nehéz túra, ami kielégíti a romantikus turisták kalandvágyát, alkalmas csapatépítő túrákra. Nem túl hosszú, akár autóval is megközelíthető. A turisták komoly károkat nem tudnak okozni a völgyben közlekedve.
A szállásadóknak össze kellene fogniuk és a tulajdonos engedélye birtokában ki kellene építeniük az ösvényt, mert bizony itt a biztonságos közlekedés érdekében minimális beruházásokra van szükség.
Sok ilyen alternatíva van még, amely akár nagyobb élmény ígéretével is kiválthatja a köztudatba beégett szép helyek által nyújtandó élményt.





Bányász múlt
Mindenki eljut arra a gondolatra, hogy szép a táj, érintetlen, csendes, erre építsük a turizmust. Szerintem ez még édeskevés. Ez a táj inkább a keretét adhatná a turizmusnak. A bányász (ipartörténeti) múlt bemutatására kellene áthelyeznünk a hangsúlyt, ebben nagyon sok kihasználatlan lehetőségünk van.
Büszkék vagyunk a bányamúzeumra, de hajlamosak vagyunk elsiklani a tény fölött, hogy billeg már a fejünkön a korona, a versenytársak már ott lihegnek a nyomunkban és meglehet, a bányászati bemutatóik, az ezekhez kapcsolódó turistaattrakcióik komoly helyzeti előnybe juttatják őket. Tatabányán egy-egy alkalommal már olyan bányász skanzent is bemutattak, ahol a régi szakmák mesteri élő bemutatót tartottak, a lényegesen ismertebb Pécsen is van egy bányamúzeum. A Mecsek térségében pedig további lehetőségek is rejtőznek. Jó, jó, Pécs messzebb van Budapesttől, mondhatná bárki. Igen, de a mi bányamúzeumunkat előszeretettel emlegetjük európai viszonylatban. Ebben az értelemben Pécs, ismertsége révén, előnyösebb helyzetbe kerülhet.
Maradjunk azonban a főváros közelségénél. Ne is menjünk messzire, csak Bánki-tó környékére. A felsőpetényi ásványbánya olyan turisztikai potenciált jelent, amely a salgótarjáni bányamúzeum komoly vetélytársa lehet. Egyrészt kisvasút visz be a hegy mélyébe, nagy élmény az utazás rajta. Aztán nem csupán egy bánya, hanem egy kristálybarlang is. A bánya telephelye kiváló lehetőséget biztosít az infrastruktúra fejlesztésére, kiszolgálóépületek, egyéb bányászati attrakciók kiépítésére. A gépek, eszközök ott vannak még. Közel van Bánk, a Börzsöny...
Már gondolkodtak a térségben a bányamúzeum létrehívásán. Sok sikert nekik, nem ellendrukker vagyok, csak a figyelmet szeretném felhívni, hogy Salgótarjánnak is előre kell lépnie.

Úgy tudom, hogy tervezik a bányamúzeum felújítását. Csak felületesen ismerem ezeket a terveket, remélhetőleg növelik a térség turisztikai vonzerejét.
Én azonban továbblépnék a bányamúzeumon. Ott van Salgóbánya, ahol számtalan bányászati bemutatót lehetne létrehozni, magát a telepet is úgy kellene fejleszteni, hogy megőrizze a bányatelepi jelleget (településszerkezet, építészeti elemek, homlokzati díszítőelemek átvétele, kockakő térburkolatok és mellékutak stb.). El tudnék képzelni olyan turisztikai szolgáltatást, amikor a vendég kipróbálhatja egy napig a korabeli bányász életet, megpakolhat egy csillét a bánya mélyén stb.
Még az az eretnek gondolat is megfogalmazódott bennem, hogy lehet, hogy magát a bányamúzeumot is ebben a térségben kellene működtetni. Nyilván ezt sokan elvetik, ostobaságnak tartják, pedig így létrejönne egy komplex szolgáltató és bemutató egység, amely akár több napos programlehetőséget is biztosít abban a térségben, ahol salgótarjáni kereskedelmi szálláshelyek vannak.
A jelenlegi bányamúzeum környéke sajnos nem fest túl rózsás képet a városról, nincsenek kísérő szolgáltatások (bár lehet, hogy az újjáépítendő múzeumban lesznek), nem nagyon van lehetőség a bővülésre. Megérkezik a busz, a gyerekek végignézik a látnivalót, majd elmennek.
Már kis ötletekkel is előre lehetne lépni a bányász múlt bemutatása terén.
Amúgy természetvédelmi szempontból az ilyen fejlesztés azért jó, mert lehetőség van arra, hogy belterületeken maradjanak az attrakciók, ne a természetet terheljék.


Palóc hagyományok, tájgazdálkodás
Itt élünk a Palócföld közepén. Az elmúlt évtizedekben az ipartörténet, korábban a munkásmozgalom történetének irányába tolódott a helyi kutatók érdeklődése. Salgótarjánt említve, a palóc hagyományokról keveset hallottunk.
Pedig a városhoz tartozik Zagyvaróna, Somoskő, Rónafalu, néhány éve még a része volt Somoskőújfalu is. A Karancs-Medves térségében itt van Cered, Kazár, Karancslapujtő és számos más palóc település.
A néprajzi értékeket, néphagyományokat Salgótarjánnak is kötelessége megőrizni és bemutatni. Nem elképzelhetetlen, hogy ebből akár turisztikai attrakció is kikerülhet. Itt van például Rónafalu, ahol a még meglévő major kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy egy tájgazdálkodási bemutatót létesítsünk ott. A Salgó és Medves Hotelekbe érkező szervezett, erdei iskolás csoportok igényelnék is a tájgazdálkodással, néphagyományokkal kapcsolatos bemutatót. Egyes épületeket, épületcsoportokat fel kellene újítanunk, vagy rekonstruálnunk kellene (pajták Rónafalu fölött). A helyi civil szervezetek ezt önerőből nem tudják megoldani, segítségre van szükségük.
A Medves-fennsík és környéke az Őrséggel vetekedhetne, csak a táj képére, a hagyományos építkezésre, a hagyományok ápolására és bemutatására oda kellene figyelnünk. Azt kell mondjam, ezek sokkal veszélyeztetettebbek napjainkban, mint a természeti értékek.

Programszervezés
Csak programszervezésből itt nem lehet megélni, ugyanakkor a programok vendégeket vonzanak. Ha már turisztikáról beszélünk, akkor ezt a kérdést sürgősen meg kell oldani. Képzéseket kell indítani, össze kell hívni a szállásadókat, le kell ülni a turisztikai szervezetek képviselőinek, meg kell találniuk erre a megoldást. Nem az a baj, hogy nincs wellness hotelünk, hanem az, hogy nincs egyenletesen jó minőséget biztosító, állandóan rendelkezésre álló erdei iskola vezető, túravezető, aktív turizmusban rendelkezésre álló vezető, sífutó oktató stb. stb.
Egy kis lépés lenne ez néhány embernek, de nagy ugrás a helyi turizmus színvonalának emelésében.


Petőfi útja
1845-ben Petőfi Sándor tett itt egy napos túrát. Az útvonal, amit bejárt ma a régi egyik legszebb tematikus útvonala lehetne (Medvesalja - Somoskő - Salgó - Medves-fennsík - Medvesalja). A határ sem jelent napjainkban akadályt, hogy legendássá, érdekessé és látogatottá tegyük ezt az útvonalat. Egyrészt ki kell jelölni, másrészt mögé kell rakni a megfelelő marketinget.


A végére csak annyit szeretnék írni, hogy ne fűzzünk azért nagy reményeket a turizmushoz, minden bizonnyal nem ez fogja Salgótarjánt és térségét kihúzni a bajból.
Újra és újra zászlóshajó programként merül fel, néha az az érzésem, hogy ez a legjobb szándék mellett is inkább figyelemelterelésnek tűnik.
Foglalkoznunk kell vele, de a maga helyén és a realitások talaján maradva, a fenntarthatósági szempontok figyelembe vételével.