Karancs-Medves film támogatókat keres!

Posted By: Drexler Szilárd - csütörtök, április 19, 2012
Frissítés!
Megható volt, hogy sokan hívtak, írtak, hogy szívesen segítenének  medvesi film elkészítésében. Egy kivételével mindannyian magánszemélyek voltak! Nagyon köszönöm, de a célom valójában az volt, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy készül egy ilyen film és talán az idegenforgalomban, turizmusban érdekeltek felfigyelnek rá. Minimum beszélhetnénk róla, mert ez nem csupán egy film, hanem sok más is tartozik hozzá.
A Bükki Nemzeti Park segítségét viszont elfogadom, ténylegesen nagy segítség, ha néhány napra tudnak biztosítani valakit, aki a terepen segít a felszerelés cipelésében, összeszerelésében stb.


Mindig úgy éreztem, hogy bármibe is fogok, akkor érzem jól igazán magam, ha helyben, a szűkebb szülőföldemen tehetek valamit. Lehet, hogy egy könyvet elolvasnak több ezren, de jobb érzés, ha arról a helyről szól, ahol élek, és azoknak szól, akik velem együtt itt élnek és szeretnék jobbá, szebbé tenni ezt a helyet. Az is lehet, hogy éppen most fognak elindulni ezen az úton.

Ugyanígy vagyok a filmekkel is. Amikor meg szeretném mutatni, amit látok, ismerek, akkor itt, helyben, közösen örülünk a felfedezés izgalmának, közösen munkálkodik bennünk a tenni akarás. Lehet, hogy nem százezrek látják, csak néhány százan, nem ez a lényeg.

 Szeretnék egy filmet készíteni a Medves vidékéről. Ez nagy kihívás. Egyrészt rengeteg időbe - tehát pénzbe -, és még több energiába - jó helyen, jó időben lenni, felszerelést cipelni stb. -, vagyis megint csak pénzbe kerül. A célcsoportja széles: elsősorban persze az itt élők, de tervezem, hogy angol és német nyelven is elkészítem, aztán úgynevezett digipack formátumban, egy 24 oldalas kis könyvecskével együtt adom ki. Gondolkozok a blu-ray formátumban is. Rövid változata pedig mehet a tévékben is.

A lemezen egy kód található majd, amely segítségével egy honlapról ingyenes háttérképeket, képernyővédőket lehet letölteni és ahol extra filmeket is meg lehet majd nézni. Ez kiváló ajándék lehet, akár külföldre is. Megkönnyítené a munkát, ha támogatókra találnék - tudom, nehéz ügy -, mert akkor jobban tervezhető, látványosabb lenne, beleférnek például a légifelvételek is. Jövő Karácsony előtt tervezem kiadni. Persze, idén is elkészülhet, az lenne az ideális.
Nos, ennyi a terv.

Néhány eddig készült kép ízelítőül:

9 megjegyzés:

  1. Megosztottam a facebookon: facebook.com/ronafalu.hu - sok sikert, remélem, összejön!

    VálaszTörlés
  2. A Nógrádfilmed sikere után örülök, hogy egy ilyen újabb nagyszabású munkába fogsz. Aligha tudná ezt tőled jobban megcsinálni bárki is. Remélem, élnek itt olyan tehetősebb emberek, akik szívesen támogatják majd a munkád. Hogy tehetősek élnek itt, azt tudom, kérdés csupán az, hogy van-e bennük egy kevés önzetlenség. Ha állványcipelőre van szükséged, abban bármikor számíthatsz rám. Legyen ez az én felajánlásom. Tarnóczi Laci

    VálaszTörlés
  3. Kedves Szilárd!
    Ez klassz hír, sok sikert kívánok a filmhez. Anno az "Élet a Medvesen" filmed fiatalkorunk egyik meghatározó élménye volt! (bár most sem vagyunk öregek:) Remélem ez is olyan hatásos lesz.
    Üdv. Timi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Jó volt ezt hallani :), köszönöm! Egy kicsit más jellegű lenne a mostani film, jó lenne, ha sokaknak ez is értékes alkotás lenne majd.Igyekszem.

      Törlés
  4. Szerintem 2012-ben, de főleg, mire a film elkészül, a DVD hordozó és minőség egy /reprezentatív/ természetfilm esetében komoly hátráltató tényező, a fizikai formátum és felbontás miatt. Olyan embert meg alig ismerek, akinek van blue-ray lejátszója, és a piaci trendek azt mutatják, hogy nem is igazán lesz elterjedt ez a formátum, már most leszálló ágban van, mielőtt még elterjedt volna. A médiafogyasztási szokások megváltoztak, és a fizikai korongbirtokláshoz ragaszkodás már a múlté.

    Az on-line terjesztés a projektötlet alapján egyáltalán nem optimális, esetleg a projekt egy későbbi fázisában lenne érdemes közzétenni.

    Én elgondolkodnék az USB-memóriás változaton. Nagy tételben egy minőségi 4 GB-os modul már most 2 eft körül van, ezen HD felbontásban elfér egy kb 40-45 perces film. A legtöbb tévének, dvb-t vevőnek, médialejátszónak évek óta van már USB portja, és a házi médiatárra is egyszerűbb lenne bemásolni. Ha már megnézte vagy bemásolta a filmet, az USB memóriát használhatja más célokra is.

    Ilyen reklámcélú, akár díszdobozos ajándék USB memóriával már több nagy multi cég kampányában találkoztam, dohánygyártás, autóipar, energiaszektor témakörben. Van, amelyiken szitanyomat (mint egy öngyújtó), van, amelyiken gravírozás van, nyilván árfüggő a dolog, de a lehetőségek végtelenek. Láttam ilyet fából, rozsdamentes acélból, gumiból és egyszerű szitanyomott műanyagból is. Láttam gagyit is, ami már az első használatkor cellahibás volt, és a legjobb fajta, hosszú élettartamú ütésálló-vízálló sandisket is. Nyilván van valahol egy optimális változat, ami jó is és beleférne a film büdzséjébe.

    Nem tudom, mennyi a DVD legyártásának a költsége, az USB nyilván több lenne, és ugyanúgy kell hozzá tok, borító, bélés, stb. Azonban egyszerűbb lenne sokszorosítani, lehetne rajta okostelefon-képernyőre optimalizált változat, és a darabszám, utánrendelés is rugalmasabb lehet, valamint lehetne készíteni limitált, szponzorra szabott sorozatokat is. Pl borító, főcím megszemélyesítése.

    Így ha mondjuk a környezet sorsát szívén viselő megrendelő, pl a Mátrai hőerőmű, ÉMÁSZ vagy a Salgótarjáni Vízmű szeretne egy ilyen ajándékot adni partnereinek, úgy adhatja át, hogy már a borítóra is büszke lehet.

    pl. http://www.reklam-pendrive.hu/pendrive-ok

    Mit szólsz hozzá ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Gondolkoztam én is azon, amit írtál. Azonban ez egy befektetés is a részemről, ezért a költségei miatt a pendrive-ot nem valószínű, hogy legyártatom.
      Viszont, igazad van, ez egy kiváló reprezentatív ajándék, amiben több lehetőség is van, mint egy film.
      Pl. El lehet készíteni egy honlapot, amelyről extra tartalmat Háttérkép, képernyővédő, flash játék, plusz filmek stb. stb.) lehet letölteni azoknak, akik megkapják a filmet. Így címlistája lesz azoknak, akik turisztikával foglalkoznak, a honlapon híreket, szolgáltatásokat adhatunk az érdeklődőknek. Nagyon fontos, hogy ez egy letisztult felület legyen.
      A pendrive felhasználásával digitális pontokat lehet gyűjteni, pl. medvesi játékok végigjátszásával stb. stb., majd ezt fel lehet használni a helyi szolgáltatóknál. Perze, a pendrive-on kívül más csatornákon is meg kell nyitni ezt a lehetőséget. Itt azért nem vetném el az on-line letöltést sem.

      A dvd azért merült fel bennem, mert valamilyen formában ennek a befektetésnek meg kellene térülnie, azért helyben látom ennek a piacát. Itt egy-két évig a dvd eladható. Az az igazság, hogy úgy tervezem, hogy valamely közhasznú cél támogatására kerülne az eladásból származó haszon x%-a.

      De ez még távolabb van.

      Törlés
  5. Alapvetően három féle fogyasztó lesz:

    1. Megveszi 1 példányban saját magának. Gyűjti a kiadványokat, vagy lokálpatrióta, fizet érte, magasak az elvárásai a tartalmat és a minőséget illetően. Aktív, kíváncsi a Karancs-Medves vidékére, van már pár e témájú könyve odahaza. pl. saját magam is részben ebbe a csoportba tartozom, Kb. 25 kiadványom lehet, ami témába vág, turizmus / természetföldrajz / fotós album / néprajz / térkép témakörben. 2-3 évente megnézi, előveszi.

    2. Ajándékba kapja: ritkábban, rossz esetben 1x nézi meg, kevésbé aktív. Valószínűleg van több hasonló kiadványa, nem feltétlenül erről a vidékről, de jó összehasonlítása alappal bír, valószínűleg művelt, és magasabb beosztásban dolgozó ember.
    Ha én támogatnám a filmet, erre a csoportra fókuszálnék. Támogatóként számomra telitalálat lenne, ha heti rendszerességgel a keze ügyébe kerülne valami, ami rám emlékezteti (USB memória !!!) Ha évente 10-20 alkalommal eszébe jutok valakinek, kellemes emlékeket idézve benne, nagy eséllyel lesz vele következő tranzakció is. Ha DVD-t kap, jóval kisebb erre az esély, 1-2 év múlva eszébe se fogok jutni, ajándékom egy lesz a többi között.

    3. online fogyasztó: nem fizet érte, nem is kapja, online szerzi be az anyagot, jó eséllyel az alkotó által közzétett eredetit, amelynek minősége garantált. Talán ezt a csoportot a legnehezebb behatárolni, mert még nagyon kevés embert láttam, aki természetfilmekre keres rá. Oktatásban, kampányokban, szervezett vetítéseken látok benne fantáziát, illetve közösségi alapokon terjesztve (facebook, körlevelek, stb).

    Az USB változat a második csoportnál optimális, és előnye, hogy elég csak rendelés esetén legyártani.

    Az első csoportnál is elgondolkodtató a kétféle formátum. A tavalyelőtt megjelent fotós kiadvány kb 5 eft a könyvesboltban, ha jól emlékszem. Ha választhatnék, hogy vegyek ilyen dvd-t x ezer forintért, vagy USB memóriát X+2 Eft-ért (amihez még mindig lehet adni a lemezt is!), bizonyosan az utóbbit választanám, mivel ekkor úgy tekintenék rá, hogy napi szinten is előnyöm lesz belőle, ha használom, továbbá van egy különlegesség értéke is. Jómagam szeretem az egyedi tárgyakat, és szerintem ezzel sokan így vannak.

    A plusz tartalom bárki számára jó ötlet, pl kvízjáték kedvezményekért, és persze marketing célú adatokért cserébe. Ehhez hasonló online kampányokat, nyereményjátékokat már aktívan szervez a TDM egyesület illetve tagjai önállóan is, nagyon jó visszhanggal, mérhető eredményekkel. Tehát ezen az úton már elindultunk többen, érdemes ebbe az irányba is haladni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Felfogtam :). Az én célcsoportom nagyjából az első csoport nálad. Pontosan ezért tervezem könyv mellékletként kiadni a filmet. A pendrive jó lenne a TDM-nek vagy a Geoparknak.
      De hát most arról beszélünk, ami még bizonytalan. Majd alakul.

      Törlés

Copyright © A mi vidékünk

Designed by Templatezy