Zenthe Ferenc szülőháza

Posted By: Drexler Szilárd - hétfő, november 14, 2011
A napokban véletlenül egy internetes oldalra bukkantam, ahol egy vidékünkön kiránduló csoport vezetője sajnálkozott azon, hogy amikor itt jártak Salgóbányán, Zenthe Ferenc szülőházát zárva találták.
Az Interneten keresgélve hamar kiderült, hogy több salgóbányai fotó is kering ott mint Zenthe Ferenc szülőháza. Magam is találkoztam kirándulókkal, akik ezen épület felől érdeklődtek.
Nos, ez a ház már sajnos nem áll a telepen.
De kezdjük az elején.


Zenthe Ferenc 1920. április 24-én született Salgóbányán. Eredeti neve Ramshofer Ferenc volt. Édesapja bányamérnökként tevékenykedett a Rimamurányi Vasmű Rt. salgói szénbányáinál. Édesanyjáról annyit tudok, hogy a helyi nőegylet vezetője volt egy időben. A kis Ferenc 10 éves volt, amikor a család Budapestre költözött.
( A Salgótarján környéki bányák nyitása idején kisebb népvándorlás indult be, kétkezi munkások, mérnökök, kereskedők érkeztek a vidékre. Minden bizonnyal a munkalehetőség vonzotta ide a Rameshofer családot is. Zenthe Ferenc születésekor édesapja már ötven éves volt, szinte nagypapa korú, ezért, amikor nyugállományba vonult, Budapestre költöztek, ahol a rokonaik éltek.)


Zenthe Ferenc életében meghatározóak voltak a Salgón eltöltött évek. Nagyon sok interjúban visszaidézte a gazdag természeti környezetet, sőt, a rendezett és szép épített környezetet is, amit Salgóbánya nyújtott egykoron az itt élőknek. Lakásukból, kertjükből kilátás nyílt a salgói várra.
Nem véletlen, hogy ebben az időben a kisfiú erdész szeretett volna lenni.


A természet gazdagsága, változatossága, a korabeli kertkultúra magas színvonala mellett a technika egy új csodája is lenyűgözte a hajdani kisfiút.
Azt mondják, hogy Salgóbányán előbb volt mozi, mint a környező, nagyobb településeken. A régi salgóiak elmondása szerint a mozi az idős Rameshofernak köszönhető, aki a korabeli felolvasó helyiségben mozielőadásokat szervezett (állítólag rajongott ő is a moziért). Zenthe Ferenc egy interjúban visszaidézte, hogy az első sorból, megbabonázva bámulta a filmeket. Ez még a némafilm korszak volt. Talán ezek a mozihősök is nagy szerepet játszottak abban, hogy később színészi pályára lépett. 
A vetítések helye, a felolvasó terem a hajdani István-táró közelében épült bányaépületben volt.
1932-ben aztán a telep közepén álló kaszinóhoz egy kultúrtermet is építettek, amelyben már rendes vászonra, mozigépházból vetítették a filmeket (egyesek szerint e moziterem építését is Rameshofer kezdeményezte).


Zenthe Ferenc szinte minden alkalommal mesélt a gyerekkoráról, Salgóbányáról is.


A salgói szülőház sajnos már nem áll. Ez az egyik épület, amelyet sajnos lebontottak,
nyomtalanul eltűnt.
A helyén ma egy üdülő található

A Zenthe Emlékpark őrzi a művész emlékét. Gyönyörűek a szelídgesztenyék. 

Szemben azzal a telekkel, ahol a szülőház állt, a hajdani iskola épületére találunk. Ma idősek napközi otthona és könyvtár működik benne. Zenthe Ferenc az elemi iskola első osztályait itt járta ki.

A kultúrház és kaszinó épülete egykor. Az épületben eredetileg raktárak, üzlet, tisztikaszinó volt, 1932-ben, talán az idős Rameshofer kezdeményezésére, hozzáépítettek egy kultúrtermet (színpaddal, mozival) Előadásokat itt már Zenthe Ferencék nem láthattak, mert 1930-ban Budapestre költöztek. Az épületben működő üzletet a helyiek Magazin-nak hívták. Nagyon jól felszerelt bolt volt. Egy Medvesalján végzett néprajzi felmérés során egy adatközlő elmondta a kutatóknak, hogy jártak ide vásárolni, mert itt "mindent lehetett kapni".

Az épület napjainkban. Felújítása - úgy tudom - tervbe van véve.

Így nézett ki a színházterem

Salgóbánya régen

Salgói bánya

A salgói vár és környéke

Zenthe Ferenc szobra Salgóbányán (Molnár Péter alkotása)

Az erdészház, amely mellett a szobor áll, sokan azt hiszik, hogy ez volt a szülőháza


Emlékszoba, múzeum...
Tudom, hogy tervbe van véve egy Zenthe emlékszoba kialakítása, de szerintem egy múzeumot is megérdemelne. Például el tudnám képzelni a hajdani szülőházhoz legközelebb álló, felújításra szoruló épületben is. Ennek nyilván van tulajdonosa, de lehet, hogy neki is szimpatikus lenne ez az elképzelés.



Zenthe Ferenc színészként lett híres, de a salgói természet iránti rajongása, az édesapja munkája, a bányatelepi környezet miatt számunkra több szempontból is érdekes. Kultúrtörténet, ipartörténet, természet, palóc emberek, palóc nyelv...mindez bemutatható lenne ebben a múzeumban, hiszen mindezek Zenthe Ferenc visszaemlékezésiben is megjelennek és a gyermekkor fontos részei voltak.. Természetesen a művész pályafutásának fontosabb állomásai is helyet kaphatnának. Egy ilyen szemléletű múzeum több korosztály érdeklődését is felkelthetné és a művész emlékét megfelelően ápolná, gyermekkorának világát hűen bemutatná.

3 megjegyzés:

  1. nagyon jo lenne ,ha ez a terv megvalosulna,sokat jelentene ,kulturalis,a mult megjelentetese,Zenthe Ferenc emlekenek megörzese szemponjabol:

    VálaszTörlés
  2. A magazinnal kapcsolatban szeretném megemlíteni, hogy szikvízgyár is működött itt. Lipthay J. Elemér (1884- ? ) 1927-1930-ig, Parditka Lajos (1898- ? ) pedig 1930-1949-ig (Salgóbányai szikvízgyár) gyártott szódát az épületben. Fekete László Gyula szódásmúlt kutató és gyűjtő, Salgótarján

    VálaszTörlés

Copyright © A mi vidékünk

Designed by Templatezy