Jól van ez így?

Posted By: Drexler Szilárd - szerda, december 09, 2015



Február 28-án újra választ Salgótarján. Mint olvasom, kemény csatákra készülnek az érintettek... Az érintettek? Kik is azok? Gondolom, a pártok lehetnek. Vagy nem?
Mintha természetes lenne, hogy a polgármester-választás abból áll, hogy a pártok kiválasztják a számukra legalkalmasabbnak tűnő figurát és odalökik elénk. Nesztek, rá kell szavazni!
Aki aztán vagy mond valamit, vagy nem. Többnyire azért ígér. Fűt és fát, szóval mindent, amivel választást lehet nyerni. Most is ez történik: taktikáznak. Milyen érdekeket szolgál ez? Pártérdekeket elsősorban, nyilván.

Nem nagyon emlékszem arra, hogy olyan került volna elő eddig, akinek a helyi társadalomban addig lett volna valamilyen jelentősebb társadalmi szerepvállalása (ami nem a munkaköréből ered), de talán még salgótarjáni születésű polgink sem volt (vagy alig). Ez most vakvágány, vissza tehát!
Szóval, előrántanak valakit a kalapból, mint bűvész a nyuszit. Aztán hallunk valamilyen programfélét.

Régi vesszőparipám, hogy a ha a városban lenne rendes civil élet, jobban mondva, ha lennének felelősen gondolkodó, értelmes emberi közösségek, akkor már régen le kellett volna tennünk egy programot. Tessék, jelöltek, ez a mi igényünk! Ki áll mellé?
És ha melléáll és megszavazzák, akkor végig működne egy társadalmi monitoring, mindig figyelnénk, hiszen ez a mi programunk is. Álom? Biztos vagyok benne, hogy nem. Még nem.
Viszont minket fortélyos félelem igazgat.
A hatalom maga alá gyűr mindenkit. Salgótarján társadalma - mint az egész ország - végletekig és tragikusan megosztott.

A csata most arról szól, hogy ki az erősebb, a jobboldalinak mondott Fidesz, vagy a baloldalinak mondott MSZP? Ki lesz a győztes? A Fidesz érve igen erős lehet: mi vagyunk kormányon, eljön majd a Kánaán, tejben-vajban fürdünk, még a kóbor kutyák is szafaládéval rohangálnak majd az utcán nap mint nap...
(Jó, jön a Jobbik is, valószínűleg valamilyen nehezen vállalható jelölttel. De ki tudja...)

De jól van ez így?
Helyes-e az, hogy ha egy város nem az adott kormányra szavaz (és itt vonatkoztassunk el a pillanatnyi politikai helyzettől), akkor fennáll a veszélye, hogy a kormánypárti önkormányzatokkal szemben hátrányosabb helyzetbe kerül?
Szerintem, ha ez így van, az szégyen-gyalázat! Etikátlan és gusztustalan. Ha valaki arra hivatkozna, hogy válassz minket, mert velünk van a kormány, az a demokrácia teljes félreértése, mi több: semmibe vétele. Jó lenne, ha a kampányban ilyen hangokat nem is hallanánk! Az utcai szóbeszédben viszont megy ez ezerrel.

Salgótarján nehéz helyzetben van, halljuk ezt nap-mint nap.  Nem tudom, hogy mennyire megfelelő szakmailag a jelenlegi városvezetés és azt sem tudom, hogy mennyire köszönhető ez a nehéz helyzet a korábbinak. Az biztos azonban, hogy szorgalmasan vádolják egymást bölcs vezéreink.

Viszont ezt olvasom a Tarjáni Városlakó Magazin legújabb számában:

- Hogyan alakult a korábbi évek önkormányzati költségvetése; milyen forrásokból sikerült azokat teljesíteni?
– A folyamat szemléltetéséhez visszamennék 2006-ig; az akkori választások után Puszta Béla távozó polgármester 180 millió forint többlettel adta át a hivatalát Székyné dr. Sztrémi Melindának. A 2007-es költségvetés összeállításakor azonban a város vezetői a büdzsé szerkezetét nem igazították a csökkenő mértékben rendelkezésre álló forrásokhoz, annak ellenére, hogy intézkedési terv elfogadásával történt bizonyos kiigazítás. Ezért 2007-ben már 400 millió forint működési hitel igénybevételére volt szükség, és a megszokott közszolgáltatási színvonalat a további években is csak erőltetett ütemű hitelfelvétellel tudták fenntartani. Így a város eladósodottsága 2011-re tervezési szinten már a kezelhetetlen nagyságot jelentő 1,6 milliárd forintra duzzadt. Ekkor jeleztem a
vezetésnek, hogy szerintem ez az utolsó olyan év, amelyet a bank még hajlandó volt megfinanszírozni, ezért a hasonló ütemű költekezés egyet jelenthet a város kezelhetetlen fizetési helyzetének kialakulásával. Szerencsére ekkor indította meg a kormány az adósságkonszolidációt, amelynek révén az önkormányzatok hiteleit az állam átvállalta.
- Sokan azt is hitték, hogy Salgótarján lélegzethez jutott.
– A városvezetés azonban még ekkor sem igazította a közszolgáltatásokat a valós pénzügyi lehetőségekhez, így ezeket attól kezdve csak jelentős mértékű rendkívüli központi költségvetési támogatásokkal sikerült fenntartani. Ezek a milliárdos nagyságrendet meghaladó összegek "kijárásos”
alapon érkeztek. Tehát volt pénz, és a politikusok továbbra sem kényszerülnek arra, hogy a városi kiadásokat a lehetőségekhez igazítsák.
- Ez a „kijárásos” finanszírozás, nyilván, fennmaradt egészen a tavalyi önkormányzati
választásokig…
– Igen, a választásokat követően roppant meg ez a rendszer. Hogy miért, ezt én szakemberként
nem akarom értékelni, mindenkire rábízom, hogyan minősíti a helyzetet. A lényeg az, hogy a 2014. évben 600 millió forintnyi rendkívüli állami támogatást kértünk, és helyette 60 milliót kaptunk, amely a 2015. év megalapozásához már nagyon kevés kiegészítő forrást jelentett. Hiányzott
a korábbi pénz ahhoz, hogy megnyugtatóan tudtuk volna tervezni a 2015. évi kiadásokat.
A későbbi évekre vonatkozóan évi 800 millió és egymilliárd forint közötti összegre
lenne szükségünk.

Interjú Telek Lászlóval. Aki kíváncsi a teljes cikkre, és a többi érdekes írásra is, az vegye meg a Tarjáni Városlakó Magazin decemberi számát!

Tegyük a fentiekhez hozzá, hogy 2010. május 29-ig MSZP kormány volt, majd Fidesz kormány jött.

Én is csak a mozaikokat próbálom összerakni, ez is egy darab.

Nézzük tovább!
Látom, hogy a kormánypárti emberek bizakodóak: Majd most megmutatjuk, folytatjuk, olyan növekedési pályát tolunk, mint ide Ibiza.
Igen ám, de kedves barátunk a Statisztikai Hivatal azt írja a levélbe':
(Nem szó szerint idézek a különböző publikációkból)
A város lakossága lassú, de jól látható tendencia mentén csökken. Jelenleg kb. 36 ezer fő (49 ezer fölött volt 1990-ben). Erőteljes az elköltözés a városból, ez is jól érzékelhető tendencia, a megyei jogú városok között  a sor végén vagyunk.
Nógrád megyében a havi nettó átlagkereset 114 508 forint (megyék tekintetében ez megint a sor vége).
Stb. stb.
De ha megnézzük az oly' sokat emlegetett turizmust is, akkor kiderül, hogy bár Magyarországon emelkedik a szálláshelyeken megforduló vendégek száma, Nógrád nem sokat fejlődött, mindössze 0,5% az itt töltött vendégéjszakák száma az országos 100%-ból. Ez viszont már egy kis növekedést jelez a korábbi évekhez mérten Még jó, hogy mérhető.
(Mindig bedobják gumicsontnak ezt a turizmust, de már évtizedek óta nem készült egy rendes stratégia, alig történt valamilyen előrelépés.)
Negatív adottságaink (egy tanulmányból idézek): "elöregedő korstruktúra, fiatalok elvándorlása, gyenge vállalkozási aktivitás, munkalehetőségek hiánya, magas munkanélküliség, alacsony jövedelmi színvonal, kedvezőtlen mezőgazdasági adottságok, hiányos települési infrastruktúra, közlekedési peremhelyzet, kezdetleges határon átnyúló gazdasági kooperációk..."

Hagyjuk is ezt! Salgótarján mélyrepülésben van, és ez nem egy év eredménye. Sok ember megfeszített, szorgalmas munkájának a gyümölcse, több év nyuszi erőlködés.
Lehet, hogy a pártok zombihadseregeit lehet hülyeségekkel etetni, de nem árt, ha egy-egy gyenge kis szellő elfújja időnként a rózsaszín füstöt: szarban vagyunk (az elmúlt egy évben max. egy kávéskanállal tettek hozzá a kupachoz, bár van esély, hogy mindent rájuk fognak).
Mindannyian a bőrünkön érezzük a bajt. Ez ellen pedig sürgősen tenni kell valamit!

Kire szavazzunk tehát? Az urambátyám demokráciát építő Fideszre vagy az öntökönszúrást mesterien gyakorló MSZP helyi tagozatára?
Ki, miért megy el szavazni? Azt hiszed, racionálisan gondolkozol, és a dicsőséges kormánypárt segítségére bízod a várost, vagy netán a néha-néha odavetett konc miatt hívőnek tetteted magad? Esetleg dacból a szocikra ikszelsz és önként nyomod majd a fejed a víz alá?

Hah! Milyen jó az agymosottaknak, egyeseknek lábukban a bugi, nekik pedig kezükben az iksz, ugye? (Bocs, ha valaki kritika nélkül elfogad bármilyen pártot, azt szeretném egy kis fejődésre ösztönözni, ez az én jellemhibám.)

Szerintem egy településen nem lenne szabad pártpolitikai alapon választani, vagy legalábbis ne az legyen a fő szempont. Itt embereknek kell összefogniuk, pártállástól függetlenül és a mi pénzünkből élő, a mi megbízásunkat végrehajtó pártoknak, politikusoknak ezt az összefogást tisztelniük és segíteniük kell!
Vissza a földre: kapsz melót, ha ellenvéleményed van, ha nem mész el a kötelező tüntetésre, ha nem vagy a listán? Na, ugye!
Én a salgótarjániakat tisztelem, de ha azzal jönnek, hogy csak az... izé, akkor elkap a harctéri indulat. Nem, polgármestert választunk: Csak Salgótarján!

Továbbra is úgy gondolom, hogy a városlakóknak fel kellene nőni a feladathoz és meg kell fogalmazni az igényeinket (előbb-utóbb). Nekünk kell elvárásokat támasztanunk és nem birkamód arra várni, hogy majd megmondják föntről a tutit. Önálló, felelősen gondolkodó polgárokká kell válnunk. Ez a mi városunk! Nem a Fideszé, nem az MSZP-é, nem a Jobbiké. Ennek ellenére lehet természetesen bármelyik párt tagja a polgármester, de ne pártkatona legyen polgármesterként.
Személy szerint szívesen szavaznék egy megbízható, értelmes független jelöltre.


Kb. ilyen igényeket támasztanék:
Rendes gazdálkodást folytasson, ne választási költségvetésben legyen érdekelt minden évben, ne a kijárásos urambátyám pénzszerzésre építsen.
Lehetőleg ne hordja magasan az orrát, ne legyen arrogáns, lekezelő.
Tényleg kérje ki folyamatosan a városlakók véleményét.
Már a választási kampányát is a lakosság igényeire építse, de az ne egy lebutított nemzeti (ál)konzultáció legyen, hanem konstruktív párbeszéd.
Távolságtartóan kezelje a seggnyalókat, ne helyezzen pozícióba hozzá nem értő embereket csak azért, mert a párt tagjai vagy mert plakátot ragasztottak.
Ne helyezzen pozícióba senkit csak azért, mert a párt kéri.
Szakemberekkel dolgozzon együtt!
Szorítsa háttérbe a pártpolitikát! de nem kell feladnia az elveit, nyilván.
Fogadja el, hogy a konstruktív munkába a vélemény is beletartozik.
Ne bélyegezze meg a vélt ellenségeit, sokan akarnak a városért tenni valamit.
Ne adjon vissza pénzt semmilyen támogatásért cserébe a pártkasszába és ne fogadjon el csúszópénzt.
A korrupciót lehetőleg nullára szorítsa vissza!
Ne higgye azt, hogy mindenhez ért.
Értelmes ember a döntésit meg tudja változtatni mások érvei hatására.
Tegye lehetővé, hogy folyamatosan véleményezzék a munkáját (és a testület munkáját), teremtse meg a társadalmi monitoring lehetőségét.
Ne tegyen kötelezővé se közvetve, se közvetlenül semmit a városlakók számára, amihez nincs joga, ne használja biodíszletként a tanárokat, diákokat stb.
Csak fenntartható fejlesztésekbe, beruházásokba vágjon bele.
Engedje a szabad vélemény nyilvánítást, ne torolja meg az ellenvéleményeket. ne is érezze senki úgy, hogy baja lehet abból, ha nem áll be a sorba.

És boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
Jó éjszakát gyerekek!


U.i::
Persze nem csak elvárásokat kell megfogalmazni, hanem cselekedni is kell! Szóvá tenni, ha valami nem tetszik, építő kritikát mondani, rászólni, ha valaki szemetel az utcán, közösségi akciókat szervezni...ki-ki a maga tehetsége szerint. Közösségként kell élnünk, ez teszi várossá a várost.







3 megjegyzés:

  1. Álmodik a nyomor :(
    A város ezzel a polgármester választással nem patt helyzetbe került, hanem mattot kapott!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon fontos, hogy EGY KÖZÖSSÉG VEZETŐJE a népért, a néppel, hozzáértően, önzetlenül és hivatással tegye azt amit a közszolgálat megkíván! Meggyőződésem, hogy olyan párt nem létezik széles ez földkerekségen amiben csupa jó vagy csupa rossz ember van, ezért aki értelmes az nem "pártkatonát" választ, hanem a nép akaratát képviselő becsületes "köztisztviselőt"!!! A BECSÜLETNEK NINCS SEM JOBB- SEM BAL OLDALA!!! AZ ÉSZ ÉS AZ ÉRTELEM GYŐZZÖN, NE A HARÁCSOLÓ ÖNZÉS!!!

    VálaszTörlés

Copyright © A mi vidékünk

Designed by Templatezy