Szerencse lent

Posted By: Drexler Szilárd - szerda, október 28, 2015


Salgótarján és Nógrád megye életében, gazdasági és társadalmi fejlődésében, ennek megfelelően történelmében is jelentős szerepet kapott a szénbányászat. A bányák több ezer embernek jelentettek megélhetést. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a múlt század közepe utáni időszak volt a város aranykora.



Egy ismeretterjesztő filmet készítettem az Észak-magyarországi szénbányászatról. A film produceri irodája az Art Vison Stúdió Kft. volt, azonban ki szeretném emelni, hogy a stáb kizárólag salgótarjániakból állt. Bízom benne, hogy egy érdekes filmet készítettünk!

A célom az volt, hogy egy képet adjak a szénbányászatról, annak jelentőségéről a 30-40 éves korosztálynak is a térségben, hiszen ez a dicső múlt gyorsan feledésbe merül. Nem szerettem volna senkit száraz tényekkel, számadatokkal tonnákkal és közgazdasági adatokkal fárasztani, ez egy ismeretterjesztő alkotás, bőven megelégszek azzal, ha felkeltem az érdeklődést a térség életében oly fontos szénbányászat története iránt, ha néhány érdekes tényt, információt át tudok adni annak a korosztálynak, aki már a bányák bezárása után született.

A film elkészítését a Médiatanács támogatta, ennek megfelelően a köztévé műsorában látható.

Az alábbiakban látható néhány filmrészlet és fotó a forgatásról, néhány előzetes és képkocka a filmből.




Egy korai előzetes:


A forgatás nehézségei, felvétel a rákóczibányai Fő táróban:



Geológus munkában:




Nem jövök ki onnan élve - egy bányász ballada feldolgozása
Gyűjtötte Nagy Zoltán Nógrád megyében. Ének: Fekete Dóri, Fekete Kata. Zene: Praznovszky Tamás




Néhány fotó a forgatásról (fotó: Kovács Bodor Sándor)




   



















4 megjegyzés:

  1. a trailerben a Tangerine Dream-es zene mi? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zeneszerző szerezte a zenét. Lehet, hogy hasonlít a Tangerine Dream-re, nem tudom.

      Törlés
  2. az egész filmben jó zenék vannak :)
    olyan hetvenes évekbeli klasszikus elektronikus zenének hangzik
    hozzá lehet jutni valamiképp?

    VálaszTörlés

Copyright © A mi vidékünk

Designed by Templatezy