Bizonytalan a Medvesi Fotós Maraton fotókiállításának bemutatkozása

Posted By: Drexler Szilárd - hétfő, január 19, 2015

Személyes vélemény
A csapból is a turizmus fellendítésének a szükségessége folyik már a mi vidékünkön. Így van ez jó pár éve. Az egyre belterjesebbé váló és turisztikai marketing szempontjából kevésbé hatékony programok (tisztelet a kevés kivételnek!) miatt találtuk ki Komka Petivel a Medvesi Fotós Maratont, amellyel az volt a célunk, hogy egy fejlődő, sikeres, költséghatékony rendezvénnyel járuljunk hozzá a vidékünk népszerűsítéséhez. Olyannal, amellyel mindenki jól jár.
Szerintem ezt a célt elértük.


A program nem üzleti alapon szerveződött, nagyon fontos, hogy a fotósoknak is megérje eljönni ide, hiszen az ő munkájuk az, amely jelenleg Pozsonytól Debrecenig népszerűsíti Salgótarján környékét.
Kiállítással, díjátadóval, programokkal, belépőkkel, mindennel együtt kevesebből jött ki ez a program, mint egy kiállításon való részvétel vagy bármilyen szórólap kampány, vagy idegenből idecibált szakértők okoskodása.
A fentiek miatt ez a program csak úgy fenntartható, ha a helyi közösség melléáll.
Nagyon szépen köszönjük minden önkéntesnek a munkáját, nélkülük soha nem jött volna össze a Medvesi Fotós Maraton!
Köszönjük a szolgáltatók segítő hozzáállását, az általuk adott kedvezményeket.
Köszönjük az eddigi támogatásokat!

Az az igazság, hogy támogatók nélkül ez a program nem valósulhat meg, a fenntartásához kell az a csekély, egy-két százezres támogatás a térség azon szereplőitől, akiknek még fontos a társadalmi szerepvállalás. És ez a legnagyobb probléma itt. A program szervezése során többnyire elutasítással, de a legjobb esetben is inkább közömbösségbe átcsapó érdeklődéssel találkoztunk (itt persze ki kell emelni, hogy voltak ritka kivételek).
Pár hónapra való munkánk benne van a programban.Úgy döntöttünk, hogy nem vágunk bele megalázó kilincselésekbe, semmitmondó párbeszédekbe, más helyen ugyanis tárt karokkal várják ezt a programot.
Éppen ezért idén nem lesz Medvesi Fotós Maraton, reméljük azonban, hogy 2016 májusában új helyszínen megrendezzük majd!

Olvassátok el a visszajelzéseket is és ítéljétek meg a programot, a szolgáltatókat ez alapján is!
Ne feledjétek, 111-en válaszoltak, de több mint háromszázan regisztráltak.
Mondjatok még egy olyan programot a környéken, amely még ha ilyen minimális mértékben is, de valamilyen minőségbiztosítási rendszert alkalmaz!


Néhány fotó a rendezvényről:
http://karancs-medves.blogspot.hu/2014/10/medvesi-fotos-maraton-2014.html

Facebook oldal:
https://www.facebook.com/MedvesiFotosMaraton?ref=hl


Sajtóhír
A Medvesi Fotós Maraton 2014 őszi rendezvényén készült felvételekre kiírt fotópályázat decemberben lezárult, a zsűri meghozta döntését, de a legjobbnak ítélt fotósok díjazása és a válogatott felvételekből összeállított kiállítás megnyitója a január végi dátumtól eltérően sajnálatosan csak egy későbbi időpontban valósulhat meg. 

A salgótarjáni térség egyik legnagyobb érdeklődéssel várt fotókiállítása a rendezvény egyik támogatójának visszalépése okán vált bizonytalanná. A szervezők a Medvesi Fotós Maraton eseményét nonprofit módon bonyolították le 2014 őszén, immáron második alkalommal. A Novohrad – Nógrád Geoparkot irányító szervezetek, a Füleki Vármúzeum és a Karancs – Medves Természetvédelmi Alapítvány munkáját több mint félszáz önkéntes segítette, de természetesen ezen rendezvénynek is voltak olyan költségei, melyeket nem lehetett kikerülni. 

Sajnálatos módon egy támogató az elmúlt időszakban visszalépett az ígért szponzorációtól, így jelenleg a szervezőknek új forrás után kell nézniük a fotókiállítás anyagának kivitelezésére. Ennek okán a legjobb fotókat felvonultató összeállítást leghamarabb február közepén szemlélheti majd a nagyközönség, a szervezők reményei szerint addigra sikerül előteremteni a szükséges forrásokat és legyártatni a fotókiállítás anyagát, melyet 86 fotós összesen 402 fotójából válogatott ki a szakmai zsűri. Amennyiben ez nem sikerül, a fotópályázat díjátadóját ettől függetlenül hamarosan kitűzik a szervezők. 

A szervezők a rendezvény résztvevőinek elnézését és egyben türelmét kérik a kialakult helyzet okán, melynek mielőbbi megoldására törekednek. A probléma megoldása esetén a díjátadás, valamint a fotókiállítás helyszínét és időpontját a lehető leghamarabb közlik majd az érintettekkel és nyilvánossággal. 

A szervezők azon kiállítóhelyektől is elnézést kérnek a bizonytalanság miatt, akik már programtervükbe iktatták a kiállítás anyagát – 2015 nyarának végéig telített a menetrend, melyben öt kiállítóhely szerepel. 

A tavaly másodízben megrendezett Medvesi Fotós Maratonnak háromszáz résztvevője volt, akik Magyarország és Szlovákia legkülönbözőbb településeiről érkeztek és segítették felvételeikkel a Karancs – Medves vidékének népszerűsítését. A rendezvény az elmúlt két évben az országos sajtómegjelenések számával, a közösségi média segítségével elért többszázezres közönséggel és az eseményen készült fotók tízezreivel bizonyította, hogy a terület egyik leghatékonyabb imázs-javító ötleteként tekinthetünk rá. 

A résztvevők által az esemény után kitöltött kérdőívből kiderült; a válaszadók 81%-a visszatérő vendége lesz a jövőben a területnek, 88%-uk pedig abban is biztos, hogy másoknak is ajánlja majd a rendezvény területének meglátogatását.




A rendezvény értékelése a részvevők által kitöltött űrlap alapján


Medvesi Fotós Maraton 2014
rendezvény-kiértékelés 111 névtelen, online válasz alapján


ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEK A RENDEZVÉNNYEL KAPCSOLATBAN

Honnan értesültél a Medvesi Fotós Maratonról?
Család/barát/ismerős ajánlotta 48
Már tavaly is voltam 37
Közösségi médiából 19
Sajtóból 3
ephoto.sk 2
turatars.com 1
véletlen internetes keresgélés 1

A program résztvevőinek harmada visszatérő vendég volt, míg 43 százalékuk valakinek a személyes ajánlására döntött az eseményen való részvétel mellett. A résztvevők negyede jellemzően a Facebook segítségével és/vagy egyéb internetes megjelenések által találkozott a Medvesi Fotós Maratonnal.

Milyennek értékeled a rendezvény előtti kommunikációt? /1-5/
4,63963964

Az „elégtelen” és a „teljesen megfelelő” közötti ötfokú skálán 111 válasz közül 4 esetben volt az adott pontszám „3”, 75 válaszadó számára „teljesen megfelelő” volt. (Hírlevelek, honlap, Facebook, blog, esetleges személyes megkeresésre adott válaszok, stb.)

Mennyire vagy elégedett a helyszíni regisztráció folyamatával? /1-5/
4,81981982

A „teljesen elégedetlen vagyok” és a „teljesen elégedett vagyok” közötti ötfokú skálán 111 válasz közül 1 esetben volt az adott pontszám „3”, 92 válaszadó „teljesen elégedett” volt. (Annak gyorsasága, a regisztrálók felkészültsége, stb.)

Mit gondolsz a regisztráció során kapott végleges dokumentumokban szereplő információk mennyiségéről és minőségéről? /1-5/
4,396396396

Az „elégtelen” és a „mindenre kiterjedő” közötti ötfokú skálán 111 válasz közül 14 esetben volt az adott pontszám „3”, a válaszadók fele (57) szerint volt „mindenre kiterjedő”. (Helyszínek, időpontok, körülmények, szolgáltatások, stb.)

Összességében program helyszínein azt kaptad, amit az előzetesen kapott információk alapján vártál? /1-5/
4,567567568

Az „egyáltalán nem” és a „teljes mértékben igen” közötti ötfokú skálán 111 válasz közül 8 esetben volt az adott pontszám „3”, 71 válaszadó szerint teljes mértékben azt kapta az eseményen, amit várt.

Igénybe vetted-e legalább egy alkalommal az általunk biztosított autóbuszokat Salgóbánya (Eresztvény) és Fülek (Ajnácskő) között?
Igen 39
Nem 72

Kérünk, értékeld túravezetőinket összességében! /1-5/
4,621621622

Az „elégedetlen vagyok” és a „teljesen elégedett vagyok” közötti ötfokú skálán 111 válasz közül 7 esetben volt az adott pontszám „3”, 76 válaszadó „teljesen elégedett” volt a túravezetők helyismerete, tájékozottsága, a csoport irányítottságának egészséges mértékével, stb.

Tervezed-e a részvételt fotópályázatunkon?
Igen 56
Még nem döntöttem el 37
Nem 18


JÖVŐBENI ESEMÉNYEKRE VONATKOZÓ KÉRDÉSEK

Ha választani lehetne, a következő Medvesi Fotós Maratont milyen időtartományban rendezzük?

Úgy mint most: szombat és vasárnap (a "nulladik napi" programot kérünk ne vedd figyelembe!) 73
Más időtartományban legyen: péntek déltől vasárnap délutánig 39

Milyen évszakban legyen a következő Medvesi Fotós Maraton?
Tavasz 54
Ősz 37
Nyár 11
Tél 9

A rendelkezésre álló helyszínek és fotótémák ismeretében milyen plusz programelemet látnál szívesen a következő eseményen?
  • Nem ismerem a helyszínt, de ha van még a közelben még egy vár.... 
  • Nem tudok ilyenről.
  • Hajnal fotózás egy másik csúcsról is.
  • Karancs kilátó.
  • Palóc népviselet.
  • Az eddigiek közül sem láttunk mindent.
  • Elég az ami volt.
  • Vadfotózás vadászokkal, légi felvételre való lehetőség biztosítása.
  • Nincs további ötletem.
  • A darut át lehetne telepíteni közvetlen a vár tövébe.
  • Én szívesen fotóznék állatokat, lovat, marhát, kutyát, de akár vadat is.
  • Például fotótörténeti (fotótechnikai) bemutatók a magyar oldalon is; további "élő mesterségek" bevonása (a kovácsmester úr fantasztikus volt).
  • Hegymászás.
  • A helyszínek és a programok teljesen kielégítőek a következő eseményen is.
  • Makrofotózás.
  • Gortva völgy kis létszámú csapatokkal.
  • Még lassúbb túrát makrofotósoknak, több napkelte és napnyugta helyszínt, napnyugta túrát a Macskalyuknál lévő kilátóhoz (két vár esti fényben) + ehhez a vár ezen oldalának kivilágítását.
  • Népviselet és népszokások nagyobb hangsúllyal jelenjenek meg.
  • Túra a Karancsra.
  • Lovak fotózása, kazári riolittufa, mint új helyszín.
  • Modellfotózás.
  • Egy nagy közös szalonnasütés az egész csapat részvételével.
  • Madárfotózás.
  • Éjszakai fotózásnál több témaelem.
  • Villámlást! 
  • Kiállítást az előző évek fotóiból a regisztrációnál.
  • Kis gasztronómiai fejlődés.
  • Így is sok volt. 
  • Hőlégballon, barlangfotózás, modellfotózás terepen, újabb világítós ötletek, helyszínek, táncos-mozgásos produkció pl. utcaszínház, hadijáték valamelyik várban.
  • Környékbeli mesteremberek (fazekas, szőttes készítő, állattartók, stb. bemutatása valamiféle nyílt nap formában. Műhelylátogatás, munka közben...
  • Modellfotózás, vakuk használata.
  • Gortva-völgy, Sátoros hegyi kőbánya.
  • Több szlovákiai helyszín bevonása.
  • A szervezőkre bízom. Esetleg tóparti fotózást.
  • A Karancs kilátót és a Kápolnát...
  • Workshop.
  • Arcok a környékről.
  • Sárkányrepülő a Medves felett.

Kérünk, értékeld összességében rendezvényünket egy tízfokú skálán! /1-10/

9,072072072

10 pont 43
9 pont 41
8 pont 21
7 pont 6



SZÁLLÁS- ÉS ÉTKEZŐHELYEKRE VONATKOZÓ KÉRDÉSEK

Milyen típusú szálláson töltötted az éjszakáidat?

Hotel 24
Vendégház 17
Sátor 3
Rokonok/ismerősök 4
Panzió/fogadó 7
Kemping 1
Gyerektábor 1
Nem vettem igénybe szállást 53

Megneveznéd konkrétan a választott szálláshelyedet?

Salgó Hotel 11
Medves Hotel 10
Salgótarjáni Gyermektábor 2
Salgóbányai Ifjúsági Tábor 2
Somosi Fogadó 2
Vargánya Vendégház 3
Vár-lak Vendégház 4
Medves Vendégház 3
Galcsik Fogadó 5
Fülek, NTIC 1
Aramis Apartman 1
Liliom Vendégház 1

Amennyiben igénybe vettél szálláshelyet, mennyire voltál elégedett vele általánosságban véve? /1-5/

4,245283019

A szállásokról alkotott vélemények (tisztaság, ár/érték arány, odafigyelés, stb.) esetében már megjelennek teljesen negatív tapasztalatok is. Az „elégedetlen voltam” és a „teljesen elégedett voltam” közötti ötfokú skálán 111 válasz közül 1 esetben volt az adott pontszám „1”, két esetben „2”, 5 esetben „3”. 20 válaszadó majdnem-, 25 válaszadó pedig „teljesen elégedett” volt.

Mennyire próbálták megoldani speciális igényeidet - ha voltak? /1-5/

4,428571429

Az előző válaszokhoz hasonlóan a speciális igények (például a szokottnál korábbi reggeli igénylése) esetében is volt olyan, aki a legrosszabb, „semennyire” véleményt fogalmazta meg, illetve 1 további válaszadó adott „2” pontot. 7 esetben közepesen értékeltek, 11 esetben válaszadó „4” pontot adott, 36 válaszadó igényeit „maximálisan” kielégítették.

Mit gondolsz a vendéglátóhelyek mennyiségéről? /1-5/

3,746478873

A rendezvény területének kínálatát jól igazolja vissza, hogy 2 válaszadó szerint „nagyon kevés”, 8 válaszadó szerint kevés, 18 esetben „elfogadható”. 21 vélemény szerint „megfelelő”, 22 vélemény tükrében „teljesen megfelelő” a rendelkezésre álló vendéglátóhelyek száma.

Mit gondolsz a vendéglátóhelyek által biztosított szolgáltatás minőségéről? /1-5/

3,966666667

A vendéglátóhelyek mennyiségének megítélésétől pozitívabb képet mutat a meglévő szolgáltatók által nyújtott minőségről alkotott vélemény. A „teljesen elégedetlen vagyok” és a „teljesen elégedett vagyok” közötti ötfokú skálán a legnegatívabb véleményt senki nem nyilvánította ki, azonban 3 esetben volt a megadott érték „2”. 16 válaszadó közepest értékelt, 21 válaszadó adott „4”, 20 válaszadó „5” pontot.

Amennyiben igénybe vettél étkezőhelyet, az melyik országban volt?

Magyarország 54
Szlovákia 16
Mindkét országban 6

Előfordult-e esetlegesen veled bárhol, bármilyen szolgáltatás esetén, hogy karszalag birtokában nem tudtad érvényesíteni a programfüzetben megjelölt kedvezményt?

Igen 11
Nem 100

Amennyiben az előző kérdésre igennel válaszoltál, kérünk, részletezd nekünk a helyzetet!
  • XXXX  Panzióban étkezésnél nem élt a kedvezmény.
  • XXXX nem kaptunk kedvezményt még akkor sem mikor rákérdeztünk. A hölgy azt mondta ez már kedvezményes ár. Másik ár nem volt kiírva, hogy mennyi kedvezmény nélkül.
  • XXXX
  • XXXXó - nemhogy a kedvezményt nem számolták el, de még be is csaptak, amit utólag vettünk észre.
  • XXXX  étterem kiírva a táblára az ár mindenfajta megjelölés nélkül (tehát mindenkire vonatkozik arra is aki csak betér karszalag nélkül) a kedvezmény szóba hozatalakor viszont azt mondták már benne van az árban. Ebben az esetben fel kellett volna tüntetni valahol a táblán, hogy egyértelmű legyen.
  • A XXXX Fogadóban az étkezésből nem vonták le a kedvezményt, csak a szállás árából.
  • XXXX  vendéglő, azt mondták tavaly volt, de idén nincs kedvezmény részükről.
  • Pénteki napon Füleken azt mondták az étteremben, hogy majd másnap kezdődik az akció.

VENDÉGÉJSZAKA-GENERÁLÁSRA VONATKOZÓ KÉRDÉSEK

Mennyire valószínű, hogy visszalátogatsz a program területére a későbbiekben is olyan formában, hogy legalább egy éjszakát is itt töltesz? /1-5/

4,333333333

Az önállóan, családosan, barátokkal, stb. való visszatérésre vonatkozó kérdés kapcsán 3 válaszadó biztosan nem jön vissza a területre. 1 válaszadó esetében volt a pontszám „2”, 17 esetben bizonytalan a visszatérés. 25 válaszadó esetében valószínűsíthető a visszatérés, 65 válaszadóból biztosan visszatérő vendég válik. A „4” vagy „5” pontot adott válaszadók, tehát a potenciális visszatérő vendégek aránya 81%!

Ajánlod-e hasonló érdeklődésű, természetszerető barátaidnak, ismerőseidnek a program területének meglátogatását? /1-5/

4,873873874

Az önálló indíttatáson alapuló látogatás mellett a válaszadók arról is nyilatkoztak, hogy ajánlják-e a területet másoknak. A negatív válaszok itt teljes mértékben elmaradtak, tehát aki nem tervezi a visszatérést, az is ajánlja a terület meglátogatását másoknak. 1 válaszadó adott „3” pontot, 12 esetben valószínűsíthető az ajánlás, 98 esetben (88%) „biztosan” ajánlják majd másoknak a terület felkeresését!


5 megjegyzés:

  1. Mint önkéntes - két napon keresztül - személyesen is részt vettem az esemény lebonyolításában. nem jótékonykodtam, nem adakoztam mert én is jól jártam az által, hogy remek és kedves embereket ismertem meg és profi, színvonalas rendezésben segédkezhettem.
    Nagy örömmel töltene el, ha most már a "varázslatos" szlogenekkel és a méreg drága "paraszt barokk romantikától csöpögő" marketinggel népszerűséget hajszoló politikai potentátok is szerepet vállalnának a konkrét támogatás, a valódi elkötelezettség mezsgyéjén is!
    Sajnálom, hogy egy újabb és nagyszerű (CIVIL!!!) vállalkozást veszélyeztet az illetékesek részéről tanúsított és mindent átható közöny

    VálaszTörlés
  2. Valószínűleg mi vagyunk a hibásak, mert azt gondoltuk, hogy ez egy innovatív és költséghatékony marketing eszköz, de valószínűleg nem az, mi másért hátrálna ki belőle mindenki? Mindegy, felszabadul másfél-két hónapom.

    VálaszTörlés
  3. Sajnálom,hogy így alakult,még jöhet egy pozitív változás!Tervem volt,hogy az idei rendezvényre felajánlom mini kiállításra az elmúlt 60 év alatt összegyűjtött fotózással kapcsolatos tárgyi eszközeimet,relikviákat.

    VálaszTörlés
  4. Én is nagyon sajnálom a dolgot, nagyon örültem, hogy részt vehettem rajta...és jelentem, nem a díjakért, az külön plussz, hogy kiállít..ani szeretnék egyik fotómat

    VálaszTörlés
  5. Jelentkezett egy támogató, aki segít nekünk, hogy megrendezhessük a kiállítást.

    VálaszTörlés

Copyright © A mi vidékünk

Designed by Templatezy